magyar english
Cincér Hírlevél
Szakvezetési segédlet
Hiúz Ház – Erdei Iskola és Látogatóközpont Királyréten
Kökörcsin Ház
Nemzeti Parki Termék védjegy

Közadatkereső
Agrárminisztérium
 
Haszonbérleti pályázati felhívások

A 1338/2015 (V.27.) Kom. határozatban rögzített feladat végrehajtásához kijelölt kapcsolattartó adatai:

Bakos Dorottya,
birtokügyi referens
Tel.: + 36 1 391 4623
E-mail:
bakosd@dinpi.hu

Új lendületet vesz a „Földet a gazdáknak” program a nemzeti park igazgatóságoknál
2013.08.08.
A „Földet a gazdáknak” program keretében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 2013. első félévében 1 214 hektár országos jelentőségű védett természeti területre vonatkozóan tett közzé pályázati felhívásokat.  »
Augusztusi csillagos égbolt túrák
2013.08.06.
Augusztusban három helyszínre is várjuk a csillagászat iránt érdeklődőket. A Budai Sas-hegyen a fényszennyezésről tudhatunk meg érdekességeket, a Gerecsében kis szerencsével a Perseidák meteorraj fényeit láthatjuk, a Börzsönyben pedig akár ki is feküdhetünk a szabad ég alá.  »
Felhívás Duna-Ipoly Nemzeti Parki Termék védjegy kérelmezésre
2013.07.30.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes helyi méztermékeknek, valamint szürkemarha és szarvas termékeknek (szalámi és kolbász), amelyek a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén készülnek, és előállításuk a természettel összhangban történik. Részletek »
Felhívás
2013.08.01.
Igazgatóságunk elkészítette a „Pilisborosjenői Jenői-torony fülkés szikla”, a „Pomázi Holdvilág-árok fülkés sziklái”, a „Pomázi Kő-hegy fülkés sziklái”, a „Solymári Alsó-Jegenye-völgy fülkés sziklája” és a „Szentendrei Nyerges-hegy fülkés sziklája” természetvédelmi kezelési tervének tervezetét. Részletek »
Duna-Ipoly Nemzeti Park Klub
2013.07.23.

A jószágtartás és a természetvédelem kapcsolatáról tart előadást Fenyvesi László kollégánk.  »

Madarászprogramjaink
2013.07.23.
Július 27-én az erdő madaraival ismerkedünk és gyűrűzünk az Anikó-forrásnál, augusztus 3-án pedig az év madarát, a gyurgyalagot lessük meg Dinnyésen.  »
Nyári táboraink
2013.07.04.
Még mindig nem késő jelentkezni nyári táborainkra! Természetvédelmi szakembereink gondoskodnak róla, hogy a gyerekek felejthetetlen élményekkel és ismeretekkel gazdagodjanak. Számos helyszín és program közül lehet választani a madarásztáboroktól a hagyományos paraszti életet felelevenítő táborig.  »
Szent László tárnics túra
2013.07.03.
Július 13-án szombaton Szent László tárnics túrát vezetünk a Nagy-Szénás tanösvényen. A tanösvény bejárása közben megismerkedünk a védett Szent László tárniccsal, és a hozzá szorosan kötődő szürke boglárkalepke különleges együttélésével.  »
Fokozottan védett fajok menedéke az aktív katonai lőtér
2013.06.24.

Június 20-án rendeztük meg a Turjánvidék LIFE+ pályázat sajtótájékoztatóját a Táborfalvai Lő- és Gyakorlótéren. Az Európai Unió által támogatott LIFE program vezetője a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, partnerei a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal, a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és a WWF Magyarország: együttes erővel óvjuk meg a páratlan természeti értékeknek otthont adó Turjánvidék egy részét. Bár nagy volt a hőség, csaknem 30 sajtómunkatárs volt kíváncsi a sajtókirándulásra.  »

Duna-Ipoly Nemzeti Park Klub
2013.07.01.
A soron következő klubestünkön július 2-án "A Sas-hegy tájtörténete" címmel tart előadást  Illyés Zsuzsa a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karáról.  »
Hajrá magyar termék!
2013.06.20.
A Vidékfejlesztési Minisztérium kisfilmjének célja a helyi termelők támogatása és a magyar termékek népszerűsítése. http://www.kormany.hu/hu/videkfejlesztesi-miniszterium/hirek/hajra-magyar-termek  »
Jókai kora, Jókai bora
2013.06.19.
Június 22-én 16 órától borkóstolóval egybekötött irodalomtörténeti estre várunk mindekit a svábhegyi Jókai-kertben.  »
Tájékoztatás munkaszüneti napról
2013.06.12.
Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy 2013. július 1-je, Közszolgálati Tisztviselők Napjaként (a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 93. § (2) bekezdés alapján) munkaszüneti nap. Az Igazgatóság ügyfélszolgálati irodája (Budapest XII., Költő u. 21.) ezen a napon zárva tart. Részletek »
Nemzetközi Duna-nap
2013.06.25.
A Nemzetközi Duna-nap alkalmából a Vidékfejlesztési Minisztérium közös játékra hív mindenkit a Duna történetének, vizének és élővilágának megismerésére.  »
Értesítés programok elmaradásáról
2013.06.10.
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy az árvízhelyzet miatt természetvédelmi őreink a gátakon dolgoznak, ezért a június 10-i Szikes tavak túra, a június 11-i Séta a Nyík réten és a június 13-i Erdőn, mezőn a Gödöllői-dombságban c. túra elmarad. A június 15-re tervezett Duna-Ipoly Nemzeti Park Családi Nap Dömösön szintén elmarad. Szíves megértésüket kérjük!  »
Gyurgyalagvédelem a Mezőföldön
2013.06.25.
Június 29-én megfigyeljük az év madarának, a gyurgyalagoknak az élőhelyét és táplálkozási szokásait a belsőbárándi löszvölgyben.  »
Tájékoztatás mentett állatállományok fogadásáról
2013.06.10.
Tájékoztatjuk a Dunaalmás – Esztergom közötti, az áradással veszélyeztetett állattartó telepeket, hogy igazgatóságunk dolgozói az agostyáni ökofalu és az esztergomi állattartó telep térségében fogadják a mentett állatállományokat.  »
Hazai siker Brüsszelben
2013.06.10.
Európai Uniós díjat nyert a WWF Magyarország és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság élőhely-helyreállítási projektje. Az Európai Unió a legjobb, LIFE támogatásból megvalósított természetvédelmi projektek közé választotta a WWF Magyarország és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság „Nagykőrösi pusztai tölgyesek megőrzése” című pályázatát.  »
Felhívás
2013.06.06.
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. tv. 25. § (2) és (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján védetté nyilvánító tárgyalást tartunk a Pogácsa-legelő Természetvédelmi Terület országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánításának tárgyában. Részletek »
Felhívás
2013.06.06.
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 36. §-ában foglaltak alapján, illetve a 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet mellékletében szereplő tartalmi követelményeknek megfelelően igazgatóságunk elkészítette a Csákvár, Haraszt-hegyi fülkés szikla természetvédelmi kezelési tervét. Részletek »
Magyar Nemzeti Parkok Hete
2013.06.04.
Idén immár hetedik alkalommal kerül sor a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvényre. Nemzeti parkjaink június 7-16. között az ország több pontján változatos programokkal, túrákkal várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. A rendezvény központi nyitóhétvégéjén, június 7-9-én Debrecenben és a Hortobágyi Nemzeti Parkban lesznek izgalmas programok.  »
Rekordévet zártak a Farmosi Békamentők
2013.06.05.
Április 20-án hivatalosan lezárult a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által koordinált békamentés Farmos határában. Az idei rekordcsapadékos márciusban rekordmennyiségű kétéltű került a vödreinkbe!  »
Megújult a farmosi Sóvirág tanösvény!
2013.06.05.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság beruházásában nemrég felújításra került a Tápió-vidék elsőként, még 1999-ban átadott természetismereti tanösvénye.  »
Nemzeti Parki Termék Védjegy
2013.05.15.
Igazgatóságunk védjegyet kíván adományozni azoknak a feldolgozott gyümölcstermékeknek, amelyek a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén készülnek, és előállításuk a természettel összhangban történik.   A védjegy elnyeréséhez a pályázati felhívás, a részletes pályázati feltételek és a védjegyhasználati kérelem word és pdf formátumban letölthetők.   A pályázat beküldésének határideje: 2013. május 31.  »
Környezetvédelmi Világnap a Sas-hegyen
2013.05.28.
A Környezetvédelmi Világnap alkalmából június 4-én kedden egész napos természetismereti rendezvénnyel készülünk a budai Sas-hegyen. Lesz tanösvénytúra, önkéntes munka, előadások a biomassza témakörében és DINPI Klub Xántus János életéről.  »
Természetvédelem és kutatás a Tápió-vidéken c. könyvbemutató és természetfotó kiállítás
2013.05.23.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt május 27-én a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság ROSALIA tudományos könyvsorozatának legújabb kötetének könyvbemutatójára, valamint a Tápió-vidék természeti értékeit bemutató természetfotó kiállításra. Az előadások után nagykátai szürkemarha-szalámi kóstolóra hívjuk a résztvevőket.  »
Kárpáti Nemzeti Parkok Napja - A Természet Ünnepe
2013.05.16.
Május 25-én ünnepeljük együtt a Kárpátok egyedülálló természeti örökségét a régió többi országának képviselőivel. Ezen a jeles napon a romániai Királykői Nemzeti Parkkal és a Vaskapu Nemzeti Parkkal, a szerbiai Djerdap Nemzeti Parkkal, az ukrajnai Kárpáti Bioszféra Rezervátummal, valamint a térség sok más szervezetével tágabb hazánkra, a Kárpátok festői vidékére figyelünk. A Bükki és Aggteleki Nemzeti Parkokkal karöltve a Duna-Ipoly Nemzeti Park előadásokkal és szabadidős programokkal várja a látogatókat a Szentendrei-sziget északi csúcsán, a Kisorosziban található Rácz Fogadóban.   Részletek »
Fészkelési szokások
2013.05.14.
Május 18-án madárfiókákat gyűrűzünk és ismerkedünk a legkülönfélébb fészektípusokkal Dinnyés környezetében. Találkozás 9 órakor Dinnyésen a Rózsa utca - Rákóczi utca sarkán, a gólyafészek alatt.  »
A füves puszták világa
2013.05.14.
Május 18-án Petőfi Sándor nyomdokain bejárjuk a Kutyakaparó Csárda környéki pusztát, nőszirmokat, szalakótákat és a hamisítatlan kiskunsági pusztai hangulatot keresve. Találkozás 10 órakor Kocséron a Kutyakaparó Csárda előtti parkolóban.  »
Madarak és Fák Napja a Jókai-kertben
2013.05.08.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság sok szeretettel várja a természetbarát érdeklődőket ingyenes rendezvényén 2013. május 11-én a Jókai-kertben. A látogatók játszva és szórakozva szerezhetnek új ismereteket a madarak és a fák világáról.  »
Hétvégi programajánló (április 27-28.)
2013.04.23.
Ezen a hétvégén sem lesz hiány a természetben eltölthető programokban. Egész napos, nehéz túrától kezdve a könnyű családi kikapcsolódásig válogathatunk kedvünkre.  »
Hétvégi túra-és rendezvényajánló
2013.04.18.
Az április 20-21-i hétvége központi témája ország-és világszerte a Föld Napja. Csatlakozzon programjainkhoz, amelyeken az egész család új élményekkel és ismeretekkel fog gazdagodni!  »
Hatalmas eredménnyel kezdtük a rákosi vipera kutatást
2013.04.11.
Kedvező időjárási körülmények közt és nagy reményekkel vágtunk neki a kutatásnak, melynek az volt a célja, hogy megtudjuk, jelenleg mekkora rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) populáció él a Dabashoz közeli élőhelyén.  »
Föld Napja Rendezvény
2013.04.10.
Április 21-én, vasárnap egész napos, ingyenes rendezvényünkön a család minden tagjának kínálunk programot. A rendezvény helyszíne a Pál-völgyi-barlag kőfejtője (1025 Budapest, Szépvölgyi út 162.)Tömegközlekedéssel a Kolosy térről induló 65-ös busszal a Pál-völgyi-barlag megállóig kell menni. A programok 10-től 17 óráig tartanak. A természetismereti vetélkedőkre folyamatosan várjuk a nevezőket, a kedvezményes barlangtúrákon 540 Ft-os rövidtúra jeggyel lehet részt venni. Kisállatbemutatók időpontjai: 10.30, 12.30, 14.00 Mesemondás a nagysátorban: 11.30 (Lovranits Júlia), 15.00 (Csernik Szende) Óvjuk a környezetet, csökkentsünk a hulladékmennyiséget, mindeki hozza el saját bögréjét és nevezzen a bögreszépségversenyen! A helyszínen RePoharakat biztosítanak 300 Ft-os letéti díj ellenében az italok kiosztásához.    »
Kirándulások április 13-án
2013.04.10.
Április 13-án gazdag programkínálattal várunk minden természetbarátot. Nehéz lesz eldönteni, hogy a Börzsönyben, a Tápió-vidéken, a Fóti-Somlyón, vagy a Beliczai-sziget erdeiben figyeljük meg a tavasz ébredését.  »
Vízparti hangok a Dinnyési-fertőn
2013.04.02.
Tavasszal megélénkül a Dinnyési-fertő, amely madarak és békák koncertjétől hangos. Könnyű sétánk során beazonosítjuk őket. A program időpontja: április 6.  »
Tavaszi hérics túra a Zuppa-tetőre
2013.04.02.
A 8 km-es vezetett túra során felkapaszkodunk a 384 m magas Zuppa-tetőre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Kelet-Vértes hegyeire.  »
Tavaszi zsongás
2013.03.26.
Madársereglet megfigyelése a Dinnyési-fertőnél. Találkozás: 9 órakor Dinnyésen a Rózsa utca - Rákóczi utca sarkán, a gólyafészek alatt.  »
Békamentés a Gerecsében
2013.03.26.
Ez eddig soha nem tapasztalt hektikus békavonulásnak lehetünk tanúi Komárom-Esztergom megyében, melyet természetesen az időjárás irányít. Már pedig az felettébb változatos.  »
Érdekes pusztulás
2013.03.26.
2013. március 17-én délután értesítették tájegységünket, hogy ragadozó madár vergődik az életéért a tatai Cseke-tó vizében. A helyszínre érkezve, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy fiatal vándorsólyomról (Falco peregrinus) van szó.  »
Tavaszi meglepetés: ligeti csillagvirág a Turjánvidéken
2013.03.26.
Néhány napja a Táborfalvai Lőtér keményfa ligeterdő foltjait jártuk be, amikor megakadt a szemünk egy kis kék virágon: ligeti csillagvirágot (Scilla vindobonensis) találtunk!  »
Tavaszi virágünnep az Alcsúti Arborétumban
2013.03.19.
  Április végéig Magyarország legnagyobb egybefüggő mediterrán hóvirágmezeje, krókuszok, nárciszok, tulipánok és még megannyi tavaszi virág sokasága várja a látogatókat az Alcsúti Arborétumban.  »
Víz Világnapja Pilisszentivánon
2013.03.19.
  Március 23-án Pilisszentivánon, az Európa Diplomás Terület határában található településen számos érdekességet tudhatunk meg a vizek élővilágáról, védelméről. A Jági-tónál vízbiológiai vizsgálatot és madárgyűrűzési bemutatót tartunk.  »
Gólyaköszöntő nap
2013.03.13.
Március 16-án, Dinnyésen közelebbről is megismerkedünk az egyik legnépszerűbb madarunkkal. Részletek »
Leánykökörcsinek a Sas-hegyen
2013.03.13.
Március 15-én és 16-án várunk mindenkit a tavasz ébredésének megfigyelésére a Sas-hegy Természetvédelmi Területre. A séta 11 és 13 órakor indul. Részletek »
Egyhajúvirág túra
2013.03.05.
Március 8-án, pénteken a Turai legelő Természetvédelmi Terület bejárása közben megtekintjük a fokozottan védett egyhajúvirág virágzását.  »
Csillagnéző túra a Vértesben
2013.03.05.
Március 8-án, pénteken naplemente után tiszta idő, felhőtlen égbolt esetén a csillagos égbolt megfigyelésére lesz lehetőség szabad szemmel.  »
Farmosi békamentés
2013.02.25.
2013. tavaszán immár nyolcadik éve készülnek a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai és civil természetvédelmi szervezetek önkéntesei, hogy a 311-es főút mentén békamentési akciót szervezzenek. Részletek »
DINPI Klub - Csillagos égbolt a nemzeti parkokból
2013.02.25.
Kolláth Zoltán előadásán éjszakai fényképek és az azokból készült rövidfilmek segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az éjszakai tájkép szépségével, az égbolt jelenségeivel. Időpont: március 5., kedd. Részletek »
Kikelet a Sas-hegyen
2013.02.25.
Kövér daravirág, hegyi ternye, párnás mohák. Többek között velük is találkozunk a tavasz ébredésének megfigyelése közben március 2-án, a budai Sas-hegyen. A séta 11 és 13 órakor indul. Részletek »

« Vissza     Előre »   

©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design